A Világ legmagasabb, működő vulkánja az Andok főgerincén található. A neve Ojos del Salado, 6893 méter magasra nőtt és az utóbbi évtizedekben szunnyad.
Ide nem egyszerű eljutni, hiszen 250 kilométerre van a legközelebbi lakott településtől, komoly terepjárók kellenek, valamint minden készletet ide kell szállítani. Ha fel akarsz jutni, annak egyetlen módja van, kell keresni egy expedíció szervezőt. Magyarországról jelenleg az Eupolisz visz ide utat. 2010-ben első magyarokként jutottak fel a vulkán tetejére. 

Az út egy hosszú-hosszú repülőúttal indul, Európából kb 15 órát repül az ember, Santiago de Chiléig, ahonnan még egy bő órás repülés az Atacama-sivatagban fekvő Copiapó városáig. A város a sivatagban, egy oázisban fekszik. Alapvetően rézbányászatból él a település, turista csak a közeli hegyek miatt érkezik. A városka neve ismerős lehet arról a bányakatasztrófáról, ahol 33 bányász rekedt hetekre a föld alatt. 

Copiapóban feltöltöttük a készleteket, felvettük a terepjáróinkat és elindultunk a nagy kalandra. Hamarosan elhagytuk az aszfaltot és a hegyek közé kerültünk. Az út itt sós vízzel locsolt, ledózerolt üledék, amely felszíne sima és kemény a só miatt. Ahogy egyre feljebb jutunk, az út szélén néha egy-egy épületrom, kereszt az egykori bányák maradványai. Az első nagyobb állomásunk a Laguna Santa Rosa, amely egy természetvédelmi terület, főleg az itt fészkelő flamingók miatt. 

A táborban éjszakázás során jönnek elő a nagy magasság tünetei. Itt 3770 méteren aludtunk, már érezhetően ritkult a levegő, nehezebben ment a fizikai erőkifejtés, és elkezdődött a fejfájás. Az akklimatizáció során a szervezetünk szép lassan kezd hozzászokni a ritkább levegőhöz, elkezdi termelni a vörösvértesteket. Időbe telik a dolog, de ha az ember nagyobb magasságokba szeretne eljutni, akkor ez nélkülözhetetlen. Túrázással, mozgással ezt lehet segíteni, ezért kisebb-nagyobb hegyekre mentünk fel. 

Elképzelhetetlenek a színek és a formák. A sivatagban igen ritkán esik csapadék, mindenhol por, kövek, sziklák elvétve találkozunk egy-egy növénykével. Mindenhol hatalmas csönd uralkodik, és az éjszakai csillagok száma is nehezen hihető. Az ember az akklimatizáció során sokat tud elmélkedni, gondolkozni és csodálni a nagy semmit.

Következő táborunk 4300 méteren, szintén egy tó mellett található. Laguna Verde érdekes hely, itt kiépített hőforrások, tehénmúmia és egy bizarr pottyantós is található.

Itt telt-múlt az idő, a vörösvértestek termelődtek. Egy kicsit meggyorsítandó az akklimatizációt, ismét lementünk a városba, feltölteni a készleteket és a belső erőket. Várt ránk egy jó vacsora, hatalmas szelet marhahúsokkal és (vérképző) vörösborokkal. A bevásárlás során napi 5 liter víz, egy kis felvágott, gyümölcsök, mogyorókrém, csoki, keksz, tésztaleves, különféle konzervek kerültek a kosárba. Elég nehéz úgy vásárolni, hogy előre kell tervezni, mit tud megenni az ember az extrém nagy magasságban 4-5 nap után. Az embernek eleve nincs étvágya, de kalóriát kell bevinni. Nekem pl. a gumicukor és jamon serranó vált be.

A hegyre visszaérve folytatódik az akklimatizáció és a tervezgetés, hogyan fogunk feljutni. A túrák során érdekes képződményeket látunk, a híres penitenteszek. A Nap járásának köszönhetően alakulnak ki ezek a csúcsos hóformák.

 Itt már 5200 méteren alszunk egy gleccseren. Szerencsére homok takarja, de azért nincs meleg. Innen a felső táborba 5800 méterre kell felhordani a csúcstámadáshoz szükséges felszerelést: vizet, hálózsákot, sátrat, meleg ruhát, élelmet. A felső tábor, a Tejos egy narancssárga konténer. Akkor húzták fel ide, amikor lezuhant egy katonai repülőgép és itt lakott a mentő személyzet. 

A csúcstámadás előtti éjszaka kemény. Itt már nagyon nehezen alszik az ember, sokszor riadok fel arra, hogy légszomjam van. Ekkor lélegzek párat, majd próbálok elaludni. Aztán arra kelek, nincs levegő... Lassan telik az éjszaka, de végre indulunk. Még sötétben indul a csúcsmászás, rettenetes hidegben, szinte a világűrben érzem magam. Lassan feljön a nap, végre elkezd melegíteni, és mást is látunk nem csak a bakancsunk előtti köveket. A hegyoldal rettenetesen meredek, pár lépést tudok megtenni, utána pihenni, lihegni kell. Először százakat lépek, aztán, 80, 60, 50, 20 lépés...

A kalderáig nehéz feljutni. Onnan felvidul az ember, hiszen szinte vízszintes a terület. Majd elkezd meredek lenni és a végén egy függőleges sziklafalon kell feljutni. Majd ott a CSÚCS!

Végre fent állok a Világ legmagasabb vulkánján, minden a látóhatárig alattunk van és az amerikai kontinensen is egyetlen hegy van amelyik magasabb valamennyivel. Hurráááá! A felfelé vezető út 10 óra, a lejutás 2. A nagyon meredek törmelékmezőn szinte suhanunk le tele lelkesedéssel, megcsináltuk!!!

A világon nem sok hely van, ahol egyik nap majdnem 7000 méteren üldögél az ember, másnap pedig a Csendes-óceán partján hallgatja a hullámokat.

Köszönöm az Eupolisznak a lehetőséget, hogy feljuthattam és ilyen kalandban lehetett részem. Ha vizuális típus vagy és videón is megnéznéd a sztorit kattints a Bakancslista videójára!