2013. már 29.

Világ metrói, adjatok számot!

írta: A nick már létezik, válassz másikat!
Világ metrói, adjatok számot!

Annyi metróvonal van a világon, hogy meg sem lehet talán számolni. Ha már a számoknál tartunk, pár egzakt dolgot jegyezzünk meg, mert érdekes. 

Clipboard01_5.jpgA New York-i metró pár leggel rendelkezik: azon kevesek egyike amelyik 7/24 ben működik, 1904-ben nyitották, 468 állomással működik és 1355 km hosszú a hálózata, amin napi 4,5 millió ember utazik. Még több szám: 2012-ben 55 ember halt meg a síneken, most próbálnak korlátokat felhelyezni a peronokra. 

newfilm.dk flickr.jpgfotó: flickr - newfilm.dk

A koppenhágai metró 2002 óta szintén nonstop működik, bár csak 2 vonala van, 2010-ben mégis az év metrójává választották. Automata a vezérlése, így kizárják az emberi tévedés lehetőségét valamint a peronon biztonsági kapuk vannak.

singapore-mrt.jpgSzingapúrban 1987 óta van metró, a világon nincs nála energiahatékonyabb, a mozgólépcsők leállnak ha nincs rajtuk utas, és a fékezésnél visszanyerik a mozgási energiát. 4 vonal van itt 131 állomással, napi kb 2,5 millió utassal.

london-tube-map_2011.jpg

1863-as indulásával a világ legrégibb metrója a londoni. 410 kilométer hosszú, 11 vonal, 270 állomás szolgál ki napi 3 millió utast. Please, mind the gap!

pleasedoit02.jpgA tokiói metró ez egyik legnagyobb a világon. 1927 óta működik, jelenleg napi 8 millió ember veszi igénybe 9 vonalát, 320 kilométeren. 

Seoul_MetroMap.JPGfotó: brittan.net

A szöuli metró "csak" napi 7 millió utast szállít 327 kilométeren, 9 vonallal, az összes kocsi légkondicionált, mobilvétellel, wifivel és tévével rendelkezik, télen pedig fűtik az üléseket.

Escada_Rolante.jpgDél-Amerikában a legtöbbet használt metró a Sao Paulói  4,5 millió utassal. Hossza 1974-ben nyitották és 74 km hosszú. Chilében hosszabb a Santiagói, 103 km-en, 108 állomással, de csak 2 millió utasa van naponta. 

cairo-metro-mahmoud-saber.jpgfotó: Mahmoud Saber

Érdekes, de Afrikában csak 2 metró van. Az egyik az algíri itt 2011 óta van földalatti egy vonalon 10 kilométeres távra szállít napi 300 ezer utast. A másik a kairói amelyik 1987 óta fut, 2 vonalon 70 kilométeren, napi 4 millió utassal.

Forrás: BBC

Keress minket a Facebookon!

Szólj hozzá

közlekedés