Saigon, Vietnam gyöngyszeme
Saigon nevét mindenki ismeri, mégis hiába keresnénk a térképeken. Vietnám legnagyobb városát jelenleg Ho Shi Minh-városnak hívják. Az ország hosszan elnyúló déli részének központja, míg északon a főváros, Hanoi domináns. Ősi neve Prey Nokor, majd mikor a franciák egyesítették Indokínát, az új gyarmat központi város már Saigon néven lett. A Vietnámi háborúban Dél-Vietnám fővárosa, majd az ország egyesítése után, 1976-ban a nagy vezető Ho apó után kapta új nevét: Ho Shi Minh-város, de mindezek ellenére a hétköznapi életben mindenki csak Saigonként emíti. A városban magyarországnyi lakosság él, 10 millió ember. Jelenleg az ország gazdasági központja, érdekes gyarmati építészettel.
Saigont 1859-ben foglalták el a franciák, jó fekvésének köszönhetően a Kombodzsát, Laoszt és Vietnámot magába foglaló Indokína fontos városává tették. Éppen ezért ez volt az egyik jelentősen fejlődő település. Villák, templomok, közintézmények épültek, vasútállomás, kikötő és persze szállodák.
Központi látnivaló a Notre Dame templom, vagy hivatalos nevén: Vương cung thánh đường Chính tòa Đức Bà Sài Gòn. A francia katolikusoknak szüksége volt templomra, majd a hívők számának növekedésével egy igazán nagy tamplomra. Ekkor épült a 19. század végén átadott vörös téglából épült 60 méter magas Notre Dame. A templom minden egyes tégláját és kövét Franciaországból hozták, úgy mint a hat bronzharangot. A templom előtt álló Miasszonyunkat ábrázoló gránitszobor a Vatikánból érkezett, békésen álldogált egészen 2005-ig, amikor könnyekre fakadt. A csodát hivatalosan nem ismeri el a Vietnámi Katolikus Egyház, de ez nem is érdekli azt a többezer embert aki saját szemével látta, a rendőrségnek le is kellett zárni a területet a tömeg miatt.
Jelenleg a templom érdekes színfolt a városban, nagyon népszerű például az esküvői fotósok körében, minden nap van itt több fotózásra váró pár.
A templom tőszomszédságában található a Postahivatal sárga épülete, amelyet tévesen Gustav Eiffel alkotásának tartanak.
A gyarmaton nagyon fontos volt a kommunikáció, főleg a rebellis vietnámiak miatt, ezért szükség volt egy kommunikációs központra, ahol összefutottak a távíróvonalak, és szortirozásra kerültek a levelek. A város egyik legrégibb épülete belülről olyan, mint egy skanzen, a 100 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi telefonfülkéivel, falfestményeivel. A falon látható a távíróhálózat és Saigon környékének térképe.
A terem végében a Ho Apó arcképe alatt üldögél Duong Van Go. Ő az utolsó levélíró Saigonban, vagy lehet, hogy Vietnamban. Egy hosszú asztalnál üldögél, és az írástudatlanok számára papírra veti a közlendőt több nyelven. 17 éves kora óta ül itt minden nap...
A belvárosban nagyon szép szecessziós épületekben kaptak helyet szállodák, hivatalok.
A város az 1954-ben a függetlenség után létrejött Dél-Vietnám fővárosa lett. Amerikai érdekeltség alá került és a Vietnámi háborúban a Vietkong ellen harcoltak. 1975-ben az északiak bevonultak a városba, elfoglalták, így ért véget a vietnámi háború. A Reunification Palace volt a déli Parlament, ma már múzeumként funkcionál.
Nagyon durva képeket látunk, ha rákeresünk az eseményre a neten. Az evakuáció során először a politikusokat, katonatiszteket menekítették az épület tetejéről, persze az amerikaiakat. A helyiek és az egyszerű közkatonák maradtak. Egészen addig amíg egy tankkal át nem törték az északiak a kerítést, és mindenkit le nem mészároltak...
A város ma nagyon modern képet mutat. Felhőkarcolók, üvegpaloták, luxusüzletek és étteremek.
Szerencsére a városnak megmaradt a vietnámi bája, utcai árusokkal, robogókkal, jóféle finomságokkal.
Az ország különös elegyét adja a kommunista rendszer és a kapitalizmus keveredésének. Kínai mintára a Párt irányít mindent, de üzletben a nyugati példa a követendő. Mindent lehet kapni, mindent lehet árulni, amíg a Párt beleegyezést adja.
Sajátos bája Vietnámnak a sok propagandaplakát.
Saigon egy szerethető nagyváros, nyüzsgő és modern, nyugodt és látványos. Mindenképpen érdemes egyszer ellátogatni. Ha érdekel a dolog ne habozz, most van rá lehetőség.
Fotók: Gáspár Attila